A mai szervezetek egyre több szellemi munkával dolgoznak. Vezetői hiba, hogy az alkotó dolgozókat a régi ipari módon motiválják. E munkában fontos az önmegvalósítás, a dolgok értelme.  A dolgozók, - a fizikai dolgozók is - keresik a munka értelmét.  Ezt fogjuk körbejárni.  

Az értelem kialakulása

Kezdjük az értelem kialakulásával.

Van annak evolúciós alapja, hogy értelmet feltételezünk a másik emberben. Hogyan alakult ki az, amit értelemnek nevezünk? Evolúciósan hosszú idő után az állatok nagy része valamilyen környezeti modellt kialakít magában. Ez részben öröklött, másrészt tanult. A fejlettebb, emlősállatoknál egyre több a tanult rész.

Az ember már azt is képes elképzelni, hogy az embertársa is elképzeli a világot. Így aztán az emberek olyan élőlények, amelyek kölcsönösen elképzelik, hogy milyen mentális tartalom lehet a másikban. Ezzel igyekszenek megérteni a másik ember viselkedését. Nem csak a viselkedése alapján magyarázzák a másik embert, hanem van egy elképzelésük arról, hogy mit gondol, akar, érez a másik ember.

Van bennünk egy a másik emberre vonatkozó intencionalitás tételezés. Az intencionalitás azt jelenti, hogy a mentális tartalom irányul valamire. Érzek, gondolok, szeretek, akarok valamit. A mentális tartalom mindig vonatkozik valamire. Ez az állatokban is megvan. Emberként már azt is elképzelem, hogy ez benne van a másik emberben is. Értelmet tételezünk a másik emberben. Az ember a fajtársait önmagához hasonló értelmes lénynek tekinti. 

A másik is ezt teszi és benne vagyunk kölcsönösen értelmet tételező társas rendszerekben. Megszokjuk, hogy értelmes magyarázatot keresünk arra, amit csinálunk.

Az emberi kommunikáció is arra épül. hogy a másik viselkedéseit értelmes jeleknek is tételezzük. A másik jelezni akar valamit. 

Erre épül az ember öntudata is. Hogyan?

El akarok neked mondani valamit. És ha azt látom, hogy nem érted, el kell gondolkodni saját magamon, hogy jól kommunikálok-e. Önmagam viselkedésére is figyelnem kell. De az is lehet, hogy te adsz visszajelzést, hogy hogyan viselkedek. A társas helyzetben nemcsak a másikat képzeljük el, hanem azt is elképzeljük, hogy a másik mit gondolhat rólunk. Egy idő után kialakul bennünk egy olyan modell, hogy vajon mit gondolhat a másik rólam. Ezzel már el tudjuk magunkat képzelni kívülről is. "Mit szólna ehhez apám?" gondoljuk, Ezért tudunk gondolkodni magunkról.

A tudásunk háromféle gyökerű

• Vannak fizikai eszközeink.  A testünk. Tudunk harapni, fogni, aztán később eszközöket is készítünk.
• A túlélésnek van egy reprezentációs - tudás része. Megtanultunk a világról valamit, és a beszéd révén már foglamilag is tudunk gondolkodni róla. 
• És van egy harmadik felkészültségünk. Tudjuk,mi a jó. Amikor azt mondjuk, hogy hidrofil egy növény, akkor vízkedvelő növényt mondunk. A növény tudja, de nem tudja, hogy tudja. Az értelem szempontjából ez lesz a fontos. Az ember társas lény, és van tudása a társas együttéléssel kapcsolatos jóról. Minden közösségben kialakul, hogy mi az illendő, mi a norma, mi a jó a társas együttműködés szempontjából. Szükségünk van a jóra. Az ábrán ez a függőleges dimenzió.

Az ember olyan élőlény, aki a társaiban értelmet feltételez. Ezt kitágítja az emberi világon kívülre is. Az ember olyan élőlény, aki a környezetében értelmet feltételez. „Kiszúr velem az időjárás. Elképzeljük az erdő, az ősök, a csoport szellemét, a „Világszellemet”. Elképzelünk értelemmel, intencionalitással, szándékokkal teli környezetet.

Amikor a világot megértjük, gyakran így kérdezzük: Miért csinálja ezt?

Az emberi világhoz hozzátartozik a fizikai környezet és a belső lelki, és kulturális társas környezet is. Az emberi élmény jobb megértéséhez a következő részben mutatok egy modellt.  

Folytatás következik. Második rész