Egy előző posztban arról írtam, hogy ha van egy problémánk és nem tudjuk megoldani, akkor is érdemes elkezdeni, mert ezzel fokozatosan beletanuluk a probléma részleteibe. Csináld! - mondtam. Itt az előző poszt.

Ez lapos tanácsadói bullshitnek is tűnhetett. Most filozófiaibb magaslatokból tekintünk rá ugyenerre. 

Dolgozok valahol, beleütközöm egy problémába, nem megy egyből.

Karl Popper gondolataival folytatom, aki az evolúció és a tudás fejlődésének egy egyszerű modelljét mutatja[1]. Tőle van az a gondolat, hogy az embernél elég ha a rossz gondolataink halnak ki helyettünk. Próbálkozunk gondolatban és a kiválasztás az elménkben történik. 

Beleütköztem egy problémába - P1.

Van egy elképzelésem - KE Kísérleti elmélet.

A kísérleti elméletet kipróbálom, tesztelem, jön a hiba kiküszöbölés – HK. Valószínű, hogy nem jön össze egyből és újra próbálkozok, és ez mehet több körösen, új elmélet, új hibakiküszöbölés.

Megoldottam és csodák csodája, jön egy új probléma. Ez a P2.

P1 – KE – HK – P2

Például legyen egy közlekedési probléma. Megoldották az autók tömeggyártását a Ford T-modelljével, és sokan vásároltak olcsón autót. Jött a következő probléma a közutakat is fejleszteni kellett, úthálózat is kellett. Lett úthálózat, még több autó, és nagyvárosi dugó és közlekedési szabályok. És újfajta várostervezési problémákat is meg kellett oldani. Itt is halad az evolúció. A megoldandó problémák a megoldott problémákból is keletkeznek. És nem kell csak feltalálókban gondolkodni. A világ tele van problémával. Hétköznapi élmény, hogy naponta, az utcán, vagy vásárlás közben beleütközünk egy-egy problémába. Legtöbbször bosszankodunk egyet, aztán tovább lépünk. Néhány ember meg elkezd megoldást keresni, és lehet hogy vállalkozást is alapít rá. Nemcsak a problémából van sok, ötlet is sok van. Ezek nagy részét nem érdemes megcsinálni. Néhányat igen.

Ott tartunk, hogy az innovátornak érdemes felhasználni a kulturális evolúciót. A tudásról azt mondtuk, hogy problémamegoldó felkészültség, ami felhalmozódik a történelem során. És az emberek közösen konstruálják.

Van egy olyan tudás, ami azt mondja meg, hogy mik a megoldandó problémák. A probléma alatt mindig egy meglévő és egy elérendő állapot közti különbséget értünk. Ez a dimenzió azt a tudást mutatja, hogy mi a jó. Minden megoldással a „jó” fele akarunk haladni.

Egy másik dimenziója a tudásunknak a fizikai tárgyak, eszközök. Ezekkel fizikai, természeti problémákat oldunk meg. Ezek a „”jó” elérését biztosító eszközök.

A tudás harmadik oldalát jelentik az elméletek. Ezekkel közös gondolkodási, megértési problémákat oldunk meg. Ezekkel értjük meg a világot és egymást.

Ezek együtt az emberek tőkéjét jelentik. Problémákat lehet velük megoldani. Szervezeti tőkét is ebben a három dimenzióban lehet fejleszteni.

E tudások összefüggő rendszert alkotnak. Hiába tudjuk, hogy mi a jó, ha nincsenek eszközeink és tapasztalataink az elérésére. Hiába van tudásunk és sok eszközünk, ha nem tudjuk, mire használhatnánk. Minden egyes fejlesztésben benne van mindhárom dimenziós tudás. Ezek az emberek által konstruált világ részei.

Karl Poppernek van egy "három világ" modellje, ami az innovációról való gondolkodásban hasznos lesz. (nem az előbbi három dimenziót fedi).

• Az első a fizikai, természeti tárgyak világa. Személyként ennek is a részei vagyunk, fizikai biológiai lények is vagyunk, de amikor kommunikálunk egymással, nem a testünkhöz, nem a neuronjainkhoz szólunk, hanem az elménkhez.
• A másik világ, az ember szubjektív állapotainak a világa.
• A Popperi harmadik világ az ember által konstruált dolgok világa. Ezt a világot mutattam be az előbb három dimenziósnak.

Az emberi konstrukcióknak van fizikai oldala. Például, amikor beszélünk, van benne hangrezgés, az íráson van papíron festék, de a kommunikáció és az elmék találkozása, a megértés ezek felett van. A fizikai világról máshogy beszélünk, mint a szubjektív világunkról. Ha például azt mondom, hogy a Föld forog és kering a Nap körül, akkor nem azt mondom, hogy szerintem a Föld kering és érzem is, hogy beleszédülök. Hanem egy objektív világról beszélek. És az objektív világ leírásaiban ezzel az objektív beszéddel megegyezünk valahogyan. Körbe hajózták, körberepülték, elmesélték, az űrből lefilmezték, és az erről szóló tudás a közös kincsünkké lett.

A harmadik világ, az ember által konstruált dolgok világa. (eszközök, kalapács, fúró, elméletek, értékek, eszmék, tudás a jóról). E világot a nyelvhasználat segítségével konstruáljuk. Ha nem tudnánk beszélni, nemcsak a gondolatainkat nem tudnánk kicserélni, nem tudnánk előállítani szinte semmilyen tárgyat. Egy poharat se, mert ahhoz tudnunk kéne, hogy mi az, hogy pohár, meg hogy miből van, meg azt se tudnánk, hogy mire jó. Hol találnánk meg az anyagait, ha ez egy pléh pohár, hogyan készítenénk el az acéllemezt, hogyan készítenénk el lemezhúzással (mi az a lemezhúzás?) az alakját? Egyedül, ha nem beszélnénk nem tudnánk felfedezni mindazt a tudományt, ami ott van a pohár készítésében. 

Emergens evolúció

Ez a tudás is evolúcióban – kulturális evolúcióban keletkezett. Karl Popper szerint e tudás fejlődésének autonómiája van. Mondok egy példát, ez tőle van. Az emberi konstrukció, hogy kitalálták a számokat, a számrendszereket. De miután ezt kitalálták, a páros, páratlan számokat, a hárommal osztható számokat, már nem kellett külön kitalálni. Benne van a számrendszerben. Felfedezni lehetett, adja magát a számokból.

A prímszámokat se kellett kitalálni, amelyek saját magukkal, vagy eggyel oszthatók.

Csak megtalálhatók, ha már egyszer kitaláltuk a számokat. Majd elmegyünk a szervezeti praktikus következményekig is, hogy mire jó ez az egész filozófiai okoskodás. Az emberek által konstruált dolgoknak a megalkotásuk után autonómiája van. Ha már kitaláltuk az autóközlekedést, az hozott újabb problémákat magával. Nem találtuk ki, hogy legyenek közlekedési dugók, jött a fejlődésből. Sok felfedezés – ami nem kitalálás – úgy működik, hogy valamilyen axióma kitalálása után őket tovább gondolva elindul a tudás fejlődése. Felfedezhetjük őket. Ha már egyszer kitaláltunk a harmadik világban valamit, akkor ezekből következik egy autonóm fejlődés.

Egy másik példa. Elektromosságon (is) alapul a számítógép, amin írok. A felfedezés elődje, hogy Luigi Galvani, aki anatómus volt észrevette, hogy a béka boncolásakor, megrándult a béka lába. Azt gondolta, hogy ez valamilyen elektromos hatásra történt. Alessandro Volta Galvani gondolatait követve azt találta, hogy, ha két különböző fémmel érinti a béka lábát, akkor elektromos jelenségek keletkeznek. Ebből később előállította a kétféle fémből és nedves közegből álló galván elemet. És ezen a szálon, sok kísérlet és próbálkozás után ott tartunk, hogy számítógépen írom ezt a szöveget. Az elektromossággal való próbálkozásokban is ott van ez az öntörvényű fejlődés. Konstruált dolgaink fejlődésnek indulnak. Popper ezt emergens evolúciónak nevezi. Benne van a kitalált dolgainkban egy sor felfedezhető következmény.

Összekombinálom Popper modelljét a háromdimenziós modellemmel.  Popper harmadik világa az emberi konstrukciók világa. Amiről én azt állítom, hogy három dimenzióban konstruáljuk ezt a világot.

Mondjuk kifejlesztettek egy gyors vitorláshajót, ez meglódítja a kereskedelmet, Ez az eszközök dimenzió.

Ez fejlesztette a kereskedelmet az utazást, az új világok iránti kíváncsiságot. Ez meg lehetővé tett egy új „mi a jó” igény megjelenését. Ez meg később a turizmus fejlődését. De nem azért fejlesztették ki, hogy kialakuljon egy új igény. Hanem csak gyorsabb hajót akartak csinálni.

Ez meg egy sor földrajzi, néprajzi ismeretet hozott magával.

Nem kell az új problémákat kitalálni, jönnek. 

Valamikor körülbelül hetven-százezer éve a nyelv kialakulásával elindítottuk a harmadik világ kulturális evolúcióját, és az azóta belső törvényei szerint fejlődik.

Ha szervezetekre, vagy az egyes emberre fordítjuk az eddigieket, azt látjuk, hogy ez tőlünk függetlenül is megy. Az ügyesebbek megfogják, tovább viszik, az ügyetlenebbekkel meg megtörténik és sodorja őket a változás. Kezdd el csinálni, és rábízhatod az evolúcióra. Ami nem rajtad kívül van (csak), te is része vagy, ahogyan elkezded a problémákat megoldani. A megoldott problémáid és a kudarcaid is előbbre visznek, mert ebben is tanultál valamit.

A modell: Probléma1, Kísérleti hipotézis "hogyan tudnám megoldani?", Hiba korrigálás – ha sikerül, ha nem, új problémát hoz létre.

Innen nézve nem elég sokszor mondani, hogy az innováció akadálya, hogy nem kezdjük el csinálni. Csinálod a szakmádat egy területen, ettől beletanulsz. Lehet hogy a kezed tanul, lehet hogy nem is vagy tudatában, hogy mi mindent tanult a kezed. Tudatosan és nem tudatosan gyarapodik a tapasztalatod. Ha még el is gondolkodsz róla, az elméleteid is fejlődnek.

Innen folytatom.

[1] Popper, Karl: Test és elme. Az interakció védelmében. Typotex, Budapest 1998