Transz és fókuszolás
(A munkaaszkézis és sikerirodalom sorozat új része)
A 60-as években, amikor az akkori pszichológia a nyavalyákra, meg a lelki betegségekre rezonált, a hippi mozgalommal együtt, sokféle lelki felszabadítási mozgalom is elindult. Elkezdtek misztikus dolgokkal, transz élményekkel is foglalkozni. Keresték a mélyebb pszichét, a szabadabbat, a Buddha természetet, a megvilágosodást. Vallási élményeken, vallási technikákon, vagy akár kábítószeren keresztül.
Keresték a társadalmi felszabadulás mellett a lelki felszabadulást is. Ebből alakult ki a humanisztikus pszichológia mellett a transzperszonális pszichológia is. Egy-egy csoport elvonult egy amfetamin, vagy más szer „túrára”, aztán feldolgozták az élményeket. Kutatási célokból szerekkel próbálkoztak, hogy módosult tudatállapotba kerüljenek. Az emberi lélekkel való találkozást, a mélységeket a megvilágosodást keresték. Ez laikusok mozgalma volt, ez baja is lett a mozgalomnak. Tévedtek el benne emberek. Meg is haltak benne emberek. Nem voltak kontrollált keretek. Aztán a szerekkel való kutatást illegálissá tették. De ebből is merített a transzperszonális pszichológia.
"A transzperszonális pszichológia az emberiség legmagasabb potenciáljaival, valamint egyesítő, spirituális és transzcendens tudatállapotok felismerésével, megértésével és megvalósításával foglalkozik.
A leggyakrabban említett, visszatérő elemek:
- tudatállapotok
- legmagasabb, vagy végső emberi képességek, potenciálok
- ego-n vagy személyen túli én
- transzcendencia
- spiritualitás" (Wikipédia)
Itt van néhány magyarul is megjelent könyv a transzperszonális pszichológiából.
- https://ursuslibris.hu/a-gyogyito-utazas/
- https://ursuslibris.hu/a-let-pszichologiaja-fele/
- https://ursuslibris.hu/bevezetes-a-transzperszonalis-pszichologiaba/
- https://www.libri.hu/konyv/aldous_huxley.moksha-a-tudat-hatarai.html
- https://ursuslibris.hu/integral-szemlelet/
- https://ursuslibris.hu/a-mukodo-szellem/
*****************
Ekkoriban keletkezett Gendlin könyve a „Fókuszolás.”
Gendlin a humanisztikus pszichológia irányzathoz tartozik. Módszere nem igényel szereket, tiszta, és nem igényel külső segítőt sem. Laikusok is megtanulhatják. A humanisztikus pszichológiában fontos szempont, hogy az emberek segítenek magukon, nem kellenek szakértők. A személy felelős a saját lelki fejlődéséért. Kellenek hozzá olyan eszközök, amivel a saját lelki fejlődésén tud dolgozni. A módszer alapja, hogy a testünkben van bölcsesség. Fizikailag érezzük, hogy mi a jó, mi a nem jó. A gondolat nem független a testünktől, a gondolatnak van a testünkben lévő élmény-alapja. Érzem, hogy ha valami tetszik nekem, érzek valami melegséget a gyomromban, vagy ha szorongok, összeszorul, vagy kiráz a hideg, libabőrös leszek.
- A módszerhez választok egy csendes helyet, ahol kényelmesen elhelyezkedek.
- A technika első lépésében magamba nézve végig nézem, hogy milyen problémák vannak épp az életemben. Ezekbe nem megyek bele, csak nyugtázom, hogy vannak. Ilyen-olyan magánéleti problémáim vannak. Megnézem, félre teszem, aztán megnézem a következőt, félre teszem. Pásztázok közöttük.
- Második lépésben kiválasztok egyet közülük. És megnézem, hogy hogyan érzem a testemben. Megkeresem a testemben lévő jelentését a problémának. Megkérdezem a testemet, mi a jelentése ennek a problémának. Majd türelmesen várok a válaszra.
- Harmadik lépésben, miután már határozottan érzem a testem válaszát, megkeresem azt a szót, kifejezést, ami jól rezonál az érzésre. A szavak azért fontosak, mert nélkülük később nem tudok róla gondolkodni. Ha hozzáférek a testem „nyelvéhez” is, akkor lesz egy olyan eszközöm, amivel mélyebbről tudom az életemet irányítani. Pontosabban az életvezetésembe beengedek mélyebbről jövő tudást is.
- Aztán felteszem a kérdést, milyen lenne, ha ez a probléma megoldódna? És ismét türelmesen figyelek a testi érzésekre.
- A végén azt javasolja Gendlin, hogy fogadd el, ami jött.
Ez a fókuszálás. Egy használható technikát ad a kezedbe.
A könyvből meg tudod tanulni.
- https://www.libri.hu/konyv/eugene_t_gendlin.fokuszolas.html
- Eugene T. Gendlin DR.: Életproblémák megoldása önerőből. (Fókuszolás) Tankönyvkiadó, Budapest, 1989
Kép:
- http://expandyourconsciousness.info/everybody-has-buddha-nature