A tudásmunkás ír

Az írásos rutint Máraitól igyekszem átvenni. Ez volt a módszere.

„… Nagy csend volt ebben a szobában. Írni kezdettem.

Néhány sort írtam mindössze, kézírással, s aztán gyorsan legépeltem azt, amit írtam – másolás közben már javítottam is a szövegen. Ez a munkamódszer napjában mindössze egy kéziratoldallal vitte előbbre a könyvet vagy színdarabot, amelyen éppen dolgoztam. Harminc-harmincöt sor, soha nem írtam többet egyfolytában; néha mondat közepén abbahagytam a kéziratot, s aztán másnap ugyanazzal a lélegzetvétellel folytattam. Ez a munkamódszer legjobban megfelelt idegrendszeremnek. Igaz, hogy ebben aztán következetes voltam; a napi feladatot, ezt az egyetlen kéziratoldalt mindig megírtam. Kicsapongás, előző esti borozás, másféle tennivaló, semmi nem tartott vissza, hogy délelőtt tizenegy felé odaüljek íróasztalomhoz, s megírjam ezt a néhány sort - ez a mindennapos kéziratoldal volt életem és munkám egyetlen jogcíme és értelme. De elébb hosszan kellett olvasnom az előző napokon írott kéziratoldalakat, hogy újra halljam a szöveg ritmusát, hanglejtését. Tulajdonképpen csak ezt véltem igazi munkának, a délelőtti néhány perces, ideges és mégis teljes erőkifejtéssel rögzített néhány sort. Minden más, amit aztán később, délután vagy este még írtam - kis vázlat, színes elmefuttatás vagy vezércikk a napilap számára, melynek állandó munkatársa voltam, vagy elbeszélés, tanulmány valamelyik hetilap számára -, már csak úgy fél kézzel, cigarettázva, igazi figyelem nélkül készült. A munka ez a néhány sor volt, délelőtt. S ez a rögeszmésen következetes munkamódszer eredményezte, hogy a napon, amikor Hitler bevonult Bécsbe, már több mint harminc kötet regény és elbeszélés sorakozott az alsó könyvespolcok egyikén, dolgozószobámban - mélyen elrejtve, hogy idegen ne lássa, mert különös módon szégyelltem a könyveim, nem szívesen mutogattam -, s köztük akadt néhány külföldi kiadás is. Negyvenéves koromra valóságos kis kézikönyvtárat írtam össze, mindenféle műfajjal kísérleteztem. Ez a különös teljesítmény a délelőtti, mindennapos egy-egy kéziratoldalból állott össze. A módszer nem volt rossz, minden fiatal írónak ajánlhatom.

Így írtam ezen a napon is; két évtizedes munkamódszer szerint, amely teljesen átalakult számomra életmódszerű rendtartássá."

(Márai Sándor:Hallgatni akartam, Helikon, 2013, 19-21 o)