Lapos világ
"Mese az értelemről" harmadik rész
Értelem hiány
Viktor Frank bécsi pszichiáter a huszadik század első felében azt vette észre, hogy az újabb páciensek már nem szexuális elfojtásos problémákkal jöttek hozzá, mint ahogy a freudi elképzelés szerint kellene. Az volt a bajuk, hogy kiüresedett az életük, unatkoznak, búsak. És ebben szenvednek. Lehet, hogy minden jól megy, csak valahogy nincs meg a miértje. Mi az értelme? Ezen kezdett el gondolkodni és kidolgozta a logoterápia módszerét. Az értelem gyógyítása. Mit kell gyógyítani?
Dióhéjban: ha nem találunk az életünkben értelmet, abba bele lehet betegedni. A logoterápia szerint szükségünk van az értelemre, mintha tudattalanul is tudnánk, hogy valami hiányzik.
Most egy kis időre félre tesszük a logoterápiát és máshonnan is közelítünk.
Kvadráns és értelem
Az emberi élmény megértéséhez is érdemes a kvadráns modellt használni.
Lehet valamit kívülről a viselkedése alapján nézni (AZ), (AZOK) belülről a belső tartalmai alapján (ÉN), (MI)
Például a fizikai kézzelfogható asztalban nincsen értelem, mi teszünk hozzá. Az értelem belül keresendő a kvadráns bal oldali negyedeiben. Az ember teszi értelmessé, vagy kevésbé értelmessé a környezetében lévő dolgokat. Ezért, amikor az értelmet keressük, egy személyben, vagy kultúrában kell keresnünk. Belső.
Ha a világban „odakint” keressük az értelmet, akkor is egy tudatosságon belül fogjuk megtalálni. Vagy a számomra (ÉN), számunkra (MI), vagy valakik számára belül. Hogy mit látunk értelmesnek, az a látásunkon múlik.
Ha szomjas vagyok, akkor hamarabb észreveszem az innivalót, ha éhes vagyok, az ennivalót. Ha nem, akkor észre sem veszem őket.
Az ember olyan élőlény, amelyik értelmet tételez a társaiban, magában, és a világban, a természetben. Elképzeli a világ szellemiségét is. Sok babona is következik ebből.
A felvilágosodás igyekezett leküzdeni az irracionális képzeteket. Elkezdte kivonni a világból a szent és „magasabb rendű”, képzelt értelmet. Varázstalanította a világot.
Elidegenedés
Csak a tényekre és a rációra alapozva keressük az igazságot. Az anyagiak, tudás, értelem, dimenzióból, a harmadikat, a hittel, értelemmel kapcsolatos dimenziót kivonta. A jó a tényekre és a rációra redukálódott. A fő nézet az „AZ” nézet lett, és ez nem figyelt a nézőre, aki az „ÉN” és a „MI”.
Még a pszichológia –a lélektan! - is így járt. A századelő uralkodó irányzata volt a behaviourizmus. Ezt mutatja be Koestler.
"Watson Behaviourism című műve, amelyben elutasította a tudatosság és a szellem fogalmakat, 1913-ban látott napvilágot. Fél évszázaddal később a harvardi Skinner professzor, aki minden valószínűség szerint korunk legbefolyásosabb pszichológusa, még szélsőségesebb formában hangoztatja és védelmezi ugyanazokat a nézeteket. Alapvető fontosságú munkája a Science and Human Behaviour, a szépreményű diákok ebből a könyvből világosan, s a leghitelesebb forrásból tudhatják meg, hogy a szellem és az eszmék nem létező dolgok, "amelyeket csakis abból a célból találtak fel, hogy hozzájuk lehessen fűzni a legkülönbözőbb álmagyarázatokat. A szellemi vagy pszichikai jelenségek bizonyítottan nélkülözik a fizikai tudományosság dimenzióit, s ez további okot ad arra, hogy ne foglalkozzunk velük.” Egy fizikus egyébként ugyanezzel a logikával utasíthatná el a rádióhullámok létezését, hiszen ezek egy olyan, úgynevezett térben terjednek, amely szintén nem rendelkezik a közönséges fizikai közvetítőközegek tulajdonságaival.[1]
Ez elidegenedés. A világ ellaposodott.
Ez a felvilágosodás nem várt eredménye. De sokat fejlődtünk a másik két dimenzióban. Sok racionális, kézzelfogható, tudományos, technikai eredményt értünk el.
A tudomány keresi az („Az” tekintettel látható) tényeket. Újabban a rendszerelmélettel az „Azok" nézettel a rendszerszerű összefüggéseket is.
Nehezen tud mit kezdeni a belülről átélhetővel. Kerüli a metafizikát, a belső – értelemadó lelki, „lila” dolgokat. A belső élményt is igyekszik a külső (Az) tekintettel megérteni. Ahogyan nem lehet. Mert élményt csak átélni lehet. Belülről.
Küzdöttek a babona, a nem racionális ellen, és a fürdővízzel kiöntötték a gyereket. Azt hitték, hogy csak a babonát öntik ki, de kiderült, hogy valami hiányzik.
A huszadik század elején már voltak gondolkodók, akik elkezdték keresni az elveszett értelmet, a síkvilág feletti dimenziót.
Ha csak a tényt nézzük, ami kézzelfogható és logikus elveszik valami. Több lett az értelmetlenséget átélő ember. Ott inkább, ahol jobb volt az életszínvonal. Ahol küzdeni kellett a megélhetésért, a gyerekek felneveléséért, ott jobban látszott az értelem. Például a gyerek felnevelése.
Konnotatív denotatív
- Kiveszünk a világból valamit, és csak önmagában megnézzék, ez a denotatív nézet.
- Ha az összefüggéseiben, értékelően, viszonyaiban nézzük az a konnotatív nézet.
Az ábrán például az egyenlőtlenség és a gazdaságtan kétféle nézetét ábrázoltam.
A társadalomban vannak, egyenlőtlenségek. Nem egyenlő életszínvonalon élünk. Le lehet írni denotatív módon, akkor nincs benne értékítélet. Csak a tényt nézzük önmagában: vannak egyenlőtlenségek.
De az is lehet,hogy hozzátesszük, hogy
- ez helyes, mert teljesítményen alapul. Aki többet dolgozik, többet keres.
- Azt is lehet mondani, hogy az helytelen, mert igazságtalanság születik belőle. Gyerekek szegényebb, vagy gazdagabb családba születnek.
És így már konnotatívan néztük, nem vettük ki a környezetéből és lértékeltük a tényeket. Összefüggéseiben nézzük, hogy hogyan viszonyul ez más jelenségekhez.
Leírjuk, hogy a gazdaság hogyan működik, de a politikai gazdaságtan ítéletet is hozzátesz, hogy helyes-e az embereknek ez az egyenlőtlensége, ami van. Helyes, hogy a tulajdonviszonyok olyanok, amilyenek?
Ezzel a kérdéssel visszajön a „jó, rossz” dimenzió, ami a síkvilágot megemeli vagy laposítja
Az ember márpedig így néz.
Bele van szövődve a világba.
Konnotatív
[1] Arthur Koestler: Szellem a gépben. Európa, Budapest, 2000, 14 o.)
