Belépni az áramlatba

 Mese az értelemről kilencedik rész

Van a magas teljesítménynek egy varázslatos önfeledt állapota, amely közel van az értelem élményéhez. Egyszerre alkotás és befogadás. Egység.

Így írtam erről 1995-ben.

„És sokat dolgozunk, haladunk erővel, akarattal a céljaink felé, apránként leküzdjük az akadályokat. S, ha igazán komoly célokat tűztünk ki magunk elé, mély válságokat élhetünk át, amikor minden összeesküszik ellenünk. És újra felállunk és megyünk tovább, máshogyan, tanulva a kudarcból.

Aztán egyszer csak megtörténik a csoda. Azt vesszük észre, hogy megváltozott a világ. A napok fényesebbek, életünkben több a derű, a dolgaink csak úgy maguktól előre haladnak. Haladunk és nem erőlködünk.

Azt vesszük észre, hogy a hely, ahol évek, évtizedek óta járunk gyönyörű. Színes lett a világ. Elcsodálkozunk, hogy itt jártunk minden nap és mégsem voltunk itt. Elkezdünk „látni”. Ezeken a napokon már ébredéskor jobb az illata a levegőnek, simogat a reggel, és ámulunk, a sok gyönyörű apróságon, amelyek - tudjuk mindig velünk voltak, de nem vettük észre. És szépnek látjuk, érezzük az embereket, és élvezzük magát a létezést.

Valami összeállt, az érzés egyetemes életöröm, béke, derű. Minden képességünk mélyen bennünk munkál, és elővehetjük, de a lét megélésében, a sikerek felé vezető úton már könnyűek vagyunk. Az élet naponta új csodás meglepetés, mellénk áll érezzük, mert mellé álltunk. Szeretjük az életet, és az élet viszontszeret minket.

Beléptünk az áramlatba.”[1]

Flow - az áramlat

Ekkor még nem olvastam Csíkszentmihályi Mihály könyvét, aki szintén „áramlat”-nak nevezi ezt az élményt[2]. Csíkszentmihályi az optimális teljesítmény, vagy csúcsteljesítmény kutatása során - vitatkozva a korábbi felfogással, mely szerint a csúcsteljesítmény nem jár örömmel, boldogsággal, hanem csak a végeredménye, - azt találta, hogy a csúcsteljesítmény és egyfajta „tökéletes élmény” – a „flow” együtt jár.

A kutatás eredményeként alkotta meg a „boldogságcsatorna” fogalmát, amely képességeink és az előttünk álló feladat viszonyában mutatja meg, azt, ahol előállhat a „flow”, a tökéletes élmény.

Vannak olyan feladatok, amelyek nem állítanak kihívásokat képességeink elé, ezeknél gyakran unatkozunk. Van, ahol a feladatokban rejlő kihívások meghaladják képességeinket, itt szorongunk. Ezt a szorongó állapotot már túlterhelésnek nevezhetjük. Az optimális teljesítményt és a vele járó jó érzést, a flow-t egy keskeny sávban, a szorongató túlterhelés és az unalmat adó alacsony terhelés között érjük el. Máshogyan: akkor vagyunk a legboldogabbak, ha képességeink maximumán teljesíthetünk.

Előfordul szervezetfejlesztés során, hogy a vezetői team tagjait a modell megismertetése után megkérjük, hogy helyezzék el magukat az ábra mezőibe, aszerint, hogy a terhelés, és a képességeik viszonyában, az „unalom”, a „boldogság”, vagy a „szorongás” mezőjében vannak.

És például egy ilyen ábrát kapunk.

Péter elmondja, hogy ő bizony már régen beilleszkedett a munkakörébe, az már szinte rutinból megy, neki, s jobb lenne, ha több kihívással lenne dolga. Beának, aki új munkakörében dolgozik, még gyakorolnia kell a munkát, hogy bejusson a „boldogság csatornába”, Zsolt munkakörében szaporodnak a rutin elemek, ez időnként untatja, de van még számára elég kihívás más területeken. Zoltánnak egyre jobban megy a munka, s egyre jobban élvezi. Béla a csúcson van, egyelőre nem szeretne változtatni. Meg lehet fogalmazni a változtatási irányokat, ami Péternél a munkakör gazdagítását jelentheti, Beánál maradnak a kihívások, neki az a dolga, hogy tanuljon bele a feladatba. (Lehetne persze lejjebb is venni a feladatokat, ám ez manapság ritka.) A többieknél nem kell változtatni, de Zoltán és Zsolt esetében hamarosan újra meg kell vizsgálni, hogy az optimális helyzetben vannak e.

Az örömteli élmény feltételei

Az örömteli teljesítmény elérésének egymással összefüggő feltételei vannak[3].

• Olyan feladatot végzünk, amelynek sikeres elvégzésére van reális esély.

• Összpontosítunk arra, amit csinálunk.

• Világos célokkal rendelkezünk.

• Azonnali visszacsatolással rendelkezünk arról, hogy a cél fele haladunk-e.

• Erőlködés nélkül, elkötelezetten tevékenykedünk figyelmen kívül hagyva a mindennapi élet frusztrációit.

• Az élmény, s a tevékenység eredménye segítse elő a cselekedeteink feletti kontroll érzését, rajtunk múlik, mi uraljuk a cselekedet, a helyzetet.

• Megszűnik a léttel való egoisztikus foglalkozás ebben az „önfeledt” időben, de az áramlat élmény után az „Én” érzés még erősebben tér vissza. Az önfeledt éppen ezt jelenti, elfeledkezünk magunkról, mert belefeledkezünk a cselekvésbe.

• Megváltozik az időérzékelés. A percek óráknak az órák perceknek tűnhetnek. Az élmény inkább időtlen. Néha olyan, mint egy lassított felvétel, csend van, s a csend azért van, mert nem engedünk be a tudatunkba semmi mást. Mi vagyunk csendben.

Gyakrabban számoltak be az emberek áramlat helyzetekről a munkájuk során, és ritkábban a szabadidejükben.

• „A szabadidős válaszok tipikusan abba a kategóriába estek, amit mi apátiának neveznénk, és amelyre a kihívások és a képességek alacsony szintje jellemző. Ilyen állapotban az emberek általában azt mondják, hogy passzívnak, gyengének, unalmasnak és elégedetlennek érzik magukat. Munka közben csak a válaszok 16 százaléka esett az apátia zónájába; a szabadidő töltése közben több, mint a fele (52 százalék). ....

• ... mégis ..."Az eredmények azt mutatták, hogy az emberek sokkal inkább szerettek volna valami mást csinálni a munkaidejükben, függetlenül attól, hogy áramlatban voltak-e. Más szavakkal, a munkájuk során még akkor is alacsony volt a motivációjuk, ha egyébként áramlatban voltak, a szabadidejükben pedig magas, még akkor is, ha élményük minőségének szintje alacsonyabb volt.

• Az a paradox helyzet áll elő, hogy munka közben az emberek ügyesnek és fontosnak, ezért boldognak, erősnek, kreatívnak és elégedettnek érzik magukat. A szabadidejükben, amikor úgy gondolják, nincs sok tennivalójuk és képességeiket sem tudják kihasználni, szomorúnak, gyengének, lehangoltnak és elégedetlennek érzik magukat. Ennek ellenére szeretnének kevesebbet dolgozni és több szabadidőre vágynak.

Mit jelent ez az ellentmondásos viselkedésminta?

Több lehetséges magyarázat is van, amelyek közül következő látszik a legkézenfekvőbbnek: amikor munkáról van szó, az emberek nem hisznek az érzékeik bizonyságának. A közvetlen élmények helyett motivációjukat az az erősen beléjük gyökerezett sztereotípia irányítja, hogy milyennek kell lennie a munkának.   Úgy gondolnak rá, mint teherre, akadályra, a szabadságuk korlátozására, amit éppen ezért nagy ívben kerülni kellene.  ...

A kutatási eredmények azt sugallják, hogy az apátia a legtöbb ember esetében nem annak a következménye, hogy szellemileg, vagy fizikailag ki van fáradva. A probléma inkább a modern dolgozó munkához való viszonyában rejlik, abban, ahogy céljait megpróbálja összeegyeztetni vele. Amikor azt érezzük, hogy akaratunk ellenére kell valamire odafigyelnünk, az olyan mintha elvesztegetnénk a pszichikai energiánkat. Ahelyett, hogy a saját céljaink elérésében segítene, valaki másnak a vágyait testesíti meg. Ekkor úgy érezzük, mintha az ilyen feladatokra fordított időt elrabolnák…

Sokan úgy fogják fel munkájukat, mint kötelező penzumot, amelyet kívülről kényszerítenek ránk, s a valódi léttől szívja el az energiát. Így, noha a pillanatnyi munkaélmény pozitív, mégis lekicsinylik, mert nem járul hozzá saját hosszú távú céljaik beteljesedéséhez." ...

Miért elégedetlenek munkájukkal?

"az amerikai munkások általában három fő okát említik annak, hogy miért elégedetlenek a munkájukkal, (a fizetés és más anyagi megfontolások nem tartoznak a legfontosabb problémák közé.)

• Az első talán legsúlyosabb panasz a változatosság és az igazi feladatok hiánya. ... a legsúlyosabb az alacsonyabb szintű foglalkozásokban, ahol a rutin nagy szerepet játszik.

• A második probléma a munkahelyen dolgozó többi emberrel, elsősorban a főnökkel való konfliktusból adódik.

• A harmadik ok a kiégés: túl nagy nyomás, túl nagy stressz, túl kevés idő saját magára és családjára. Ez a probléma főleg a felsőbb rétegeket érinti: a menedzsereket és az igazgatókat. ...

... a munka hatására bekövetkezett stresszre az egyetlen valódi válasz az, ha általános stratégiaként az élmények minőségén javítunk. Ezt persze könnyebb mondani, mint megtenni. Ahhoz, hogy a stressz kezelését összekapcsoljuk céljaink elérésével, mozgósítanunk kell pszichikai energiáinkat, és saját személyes céljainkra összpontosítanunk az elkerülhetetlen akadályok ellenére is. "

(Csíkszentmihályi Mihály: Flow, Az áramlat, A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1997, 223- 228 o.)

 [1] Domschitz Mátyás: Fejlődés, fejlesztés, tanítás. Új pedagógiai szemle 1995. május.

[2] Csíkszentmihályi Mihály: Flow-Az áramlat - A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai. 1997.

 [3] Csíkszentmihályi u.o.