Három lehetőség van az értelem megtalálásához

Mese az értelemről hetedik rész

első rész      második rész     harmadik rész     negyedik rész    ötödik rész    hatodik rész

Amikor Viktor Frankl-ot megkeresték az értelemhiányos problémákkal, azt is tapasztalta, hogy hívők ritkábban jöttek hozzá ilyen problémákkal. A nem hívők, az ateisták inkább. Ők a hit hiányában elvesztették az Istennel kapcsolatos értelmet. De a lélekgyógyász nem lelkész, nem adhat vallásos útmutatást. De mégis kellett találni módot arra, hogy az embereket segítse, hogy visszajussanak az értelmes élet átéléséhez. Három területet talált.

Alkotás

Az egyik az alkotással kapcsolatos. A világ lesz általam jobb. Alkotok. Valamit létrehozok a világban. Lehet gyereknevelés, technikai fejlesztés, tudásfejlesztés, műalkotás. Bármi, amitől jobb lesz a világ. Lehet, hogy segítek valakinek, hogy jobb legyen az élete. Megszerelek valamit a lakásban. Elmegyek megnézni a gyerekem szereplését az iskolában. Vagy éppen csak annyi, hogy pénzt adok a koldusnak. A konkrét szituációban teszek valamit, amitől a világ egy kicsit jobbá válik. Lehet jobb egy eszköz, tudás és felemlő értelem. A világ „odakint” jobbá válik. És így egy értékesebb világ mellett döntöttem.

Élményértékek

A másik érték az előző fordítottja. Én leszek teljesebb.

Befogadok valamit. Gyönyörködök belefeledkezek valami szépségbe. Tájba, a szeretteimbe, műalkotásba. A külső teljességből belém áramlik valami. Teljesebb leszek. Kinyílok.

Beállítódási értékek

Nem mindig tudok alkotni, és nem mindig jó az élmény, amit be kell fogadni. Van, hogy szenvedek. Az élet szenvedést hozott. Sokszor csak utólag tudjuk átélni, hogy ennek is volt értelme. Bár akkor szenvedtem, de erősebb és bölcsebb lettem benne.

Frankl a koncentrációs táborban átélte. Sok alkotási lehetőség nem volt, amit be kellett fogadni, az szenvedés. De itt is van egy lehetőség az értelemre. Dönthet. Abban, hogy az emberséget hogyan élje át. Azt mondják, hogy Frankl környékén nagyobb volt a túlélés lehetősége, mert többen találtak értelmet még itt is. Az értelemnek túlélési értéke van.

Azzal indult a logoterápia, hogy az értelemhiányba bele lehet betegedni. Az értelem teli (akár) nehéz életet jobban tudjuk viselni. Az értelem erőt ad. lenni. Ha rendet tudunk tenni a lelkünkben, jobban viseljük az élet nehézségeit.

És el ne felejtsük Jézus példáját!  Az európai kultúrában értjük, ha azt mondjuk, hogy „megvan a maga keresztje”. A logoterápiával még hozzátehetjük, hogy ha nincs meg a kereszted, abba belebetegedhetsz. Lehet, hogy a keresztet nem választottuk, de választhatjuk, azt, hogy hogyan visszük.

Ha itt valaki lila ködöket vél felfedezni a szövegben figyeljen! Értelemmel dolgoznak az emberek, ezért a szervezetek is. Az értelem szükséglete minden embernek. A Maslow-i szükséglet piramisban legfelül az önmegvalósítással kapcsolatos szükséglet van. A szervezeteknek egyre inkább önmegvalósítókra van szüksége. Az értelemszükséglet antropológiai tény. Az igényes dolgozó odamegy, ahol ezt megtalálja.

Nem lehet adni az értelmet

Nem lehet értelmet adni másnak. Nem adhatok értelmet a gyerekemnek. Nem adhatok főnökként értelmet a beosztottamnak. Ő vagy megtalálja, vagy nem. Abban van lehetőségünk, hogy milyen szituációkat adunk neki. Milyen kihívások elé állítjuk. Hogyan szerkesszük meg, hogy abban ő jól teljesíthessen, és tanuljon benne.  Ez a mi felelősségünk. Része vagyunk egymás szituációinak. Viselkedhetünk érték-telien. Lehetünk értékteli környezet. A gyerekeinknek fontos ez. De vezetőként is.

Az értelmet nem lehet kigondolni

Személyes intuícióban érezzük valaminek az értelmét. Nem tudjuk kigondolni, hanem inkább megérezzük. Belső érzékelés ez inkább és nem logika.

Amikor tudatosan figyelünk valamire akkor a gondolat beleszövődik éppen nem tudatos tartalmak rendszerébe. (a korábbi szövegből: A „Csak egy házban vannak madarak", az úgy lesz értelmes, hogy tudjuk, hogy kinek van madara.) Éppen csak arra az egyre figyelek de a háttérben ott van egy sor más tartalom. Ami éppen nem tudatos, de az intuíció segítségével hozzáférünk. Amúgy meg nem lehet egyszerre több dologra fókuszálni. Éppen ezt jelenti a fókusz.  Bármilyen fókuszált, tudatos véleményünk, gondolatunk van, az be van ágyazódva, más nem tudatos, magától értetődő dologba. Az intuícióval ehhez a hálóhoz férünk hozzá. Ez belső érzék, nem logika. Talán az is segíti az érzékelését, ha megkérdezzük: mi mutat a teljes fele.

A „miért jó, miért jó, miért jó, és az miért jó, és az miért jó?” kérdés vihet erre.  Korábban a gem-kapocstól eljutottunk a rendezés, a rend értéke fele, onnan meg a teljesség fele. Van itt egy történet a kőfaragókról.

Megy a vándor, és lát egyszer egy kőfaragót, aki faragja a követ, aki se nem boldog, se nem szomorú. Faragja a követ. Kérdi a vándor – „Mit faragsz kőfaragó?”. „Követ” - mondja a másik.

Megy tovább a vándor. Lát egy kicsit dinamikusabban dolgozó kőfaragót, aki ugyanolyan követ csinál. Kicsit gyorsabban csinálja, meg mintha egy kicsit jobban is érezné magát. „Mit csinálsz kőfaragó?” –„Oszlopot faragok”

Megint megy tovább, és lát egy lázasan dolgozó kőfaragót, aki ugyanolyan követ csinál, de átszellemülten vési a követ.

-Mit csinálsz kőfaragó?

- Katedrálist építek.

Amit csinálunk, az mutathat a teljesség fele. Személyiség, érettség, műveltség kérdése, hogy mennyit tudunk erről a teljességről.

Így aztán aki így él, vagy gyakrabban él így, e döntésekből óráról-órára épül élete katedrálisa. Most csak ez az apróság vitt arra, most amaz, aztán megint más.

Faragjuk a követ. Jobban bírjuk és szeretjük, ha tudjuk, hogy mi lesz belőle. Jó tudni, hogy mi visz a teljesség felé.