Az előző bejegyzésben egy kutatásból mutattam két interjúrészletet, ahol színekkel elkülönítettük az első személyű igehasználatot a harmadik személyűtől. S azt is írtam, hogy a második beszélő a sikeresebb boltvezető.

„Multival képtelen vagyok küszködni, mert képtelen vagyok. Tehát az ő, maximum az ő hiányosságaikat, tehát ilyen, hogy emberközelség, próbáljuk kihasználni az ő réseiket, mert ők nagyok, óriási árutömeggel, de személytelenek. Mi kisebb alapterületen, de személyesebben és igenis, hogy van egy olyan réteg, akik igénylik az útbaigazítást, a tanácsadást, csak egyre kevesebb ez a réteg, és ez a baj. Meg az is nagyon nagy probléma, amiben én látom, hogy ez a város, ez kihalt város, mondhatom így. Fiatalok tanultak, elköltöztek, munkalehetőségek nincsenek, ők nem vásárolnak, nekik még talán volna mivel. Magasabb végzettségűek, magasabb jövedelemmel rendelkeznek, talán nekik lenne mit költeniük, ők nincsenek a városban. A középkorosztály még gyereket nevel hellyel, közzel, neki a már említett problémák előtérben vannak, és neki már nem jut ruhára, meg egyébre, mert a gyereket taníttatni kell még stb. A nyugdíjas meg  már nem költ, mert minek költsön, meg ő beteg, meg és a többi, elég, ha a gyógyszereit. Tehát én ebben is látom, hogy bizonyos fokig biztos, hogy van a társadalom részéről is visszafogás. Ez köztudott, hogy magas infláció, magas árak, nyilván, hogy a fogyasztása kevesebb. És ebben elsősorban az élelmiszeren kívül, mert az élelmiszert meg kell, hogy vegye, ruházati termékek, meg az egyéb fogyasztási cikkekben látom. Meg még az eladósodásban, mert kedvező feltételekkel a bankok élnek és virágoznak, csak a hiszékeny embereket, az emberek zömét, mivel azért szeretne ő is más lenni, másképp látni, jobbat szeretne, többet szeretne, beleesik abba a csapdába, hogy eladósodik, és szinte fedél nélkül marad.”

S a másik interjú:

„Amikor megjelent az Interspar, észrevettük, hogy azokat a termékeket, amiket az Interspar is, meg mi is forgalmazunk, lényegesen kevesebbet kell rendelni belőle. Elmentünk megnézni, semmivel sem adta olcsóbban, de olcsóbban kaptak. Mi 30 napra fizettünk, ő 120 napra fizetett. Tőlünk egy darabot nem vittek vissza, ő meg, ha csinált egy akciót, és bekért 500-at, és abból 300 megmaradt, akkor azt a 300-at visszavitték tőle. Nekünk fizetni kell, 50ig visszaveszik, ha nem tudja eladni. Vagyis ez egy olyan gondolkodást indukál, meg indukált akkor is, hogy sokkal jobban meg kellett gondolni, hogy mit vásárolok, és mit nem. Megpróbáltunk szelektálni az árukészletünk tekintetében, hogy mit tartunk és mit nem, megpróbáltunk olyan termékeket felkutatni, ami nincs az Intersparban. Közben bejött a Tesco, ami még nagyobb döfés volt a kiskereskedők számára, és még agresszívebb. Meg a Praktiker, mert ott is találok olyan terméket, amit mi árulunk. Most már a Matchokban is lehet üvegporcelán terméket találni, nem nagy mennyiséget, de, amit ott megvesz, azt nem veszi meg nálunk. Ezért eldolgoztunk mi abba az irányba, hogy minőségi termékeket árulunk. Azokat a termékeket, nem mindet, amit az Interspar, meg a Tesco árul, megpróbáljuk nagyon összezsugorítani, és kiszélesíteni azt, amit oda nem lehet bevinni, mert nem egy ekkora áruházba való. Ezek a multinacionális cégek, ezek nem emberközeli helyek. Mi is járunk, mert hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem járunk. Ha az ember kérdezni szeretne ott valamit, nem nagyon talál embert, ha talál is, nem nagyon tudják. Nem tud válaszolni. Mi azért vagyunk itt. Négyen vagyunk itt, ebben az üzletben. A szabadnapokat is törvénynek megfelelően tudjuk biztosítani.”

A második interjúrészlet sokkal több saját cselekvést mutat be - ugyanarra - a helyzetre. (hogy a boltok korábbi környezetében megjelentek a multinacionális kereskedőláncok, s a környezet megváltozott.) A siker és kudarc érzését ez a különbség okozta.

Több interjú meghallgatása után jött ez az ötletünk, hogy hátha van értelme megszámolni az igéket ragozási módjuk szerint. S az ige ragja, mint adat, ebben a koncepcióban jelent értelmeset. Így kvalitatív adat keletkezett az igeragok gyakoriságából.

Proaktivitás

Proaktív beszédnek neveztük a magas gyakoriságú első személyű igehasználatot, amely a beszélőnek arra az állapotára utal, hogy önmagát hatótényezőnek tekinti a probléma megoldásában. Az első személyben elmondottakkal a beszélő leírja a saját cselekvését, önmagát, ez is szükséges a boltvezetéshez, mert ezzel ismeri meg, írja le önmagát, mint a környezetben cselekvőt.

Reaktivitás

Reaktívnak nevezzük azt a beszédet, amelyben a harmadik személyű beszédmód dominál, s ezzel a környezet cselekvéseit írja le a beszélő, de (első személyű igék hiányában) önmagát nem mutatja be hatótényezőnek. A harmadik személyben elmondottakkal a beszélő leírja „amit lát” a környezetben, ez is szükséges boltvezetéshez, mert ezzel ismeri meg a környezetet.

A valódi boltvezetés (életvezetés, vezetés) szempontjából mindkét beszédmód mögött lévő gondolati tartalmak fontosak, az első és harmadik személyű beszédmód mindegyike tartalmaz olyan gondolatokat, amelyek a sikeres boltvezetéshez szükségesek.

Az igeragok aránya árulkodik - valamiről 

A kérdés az, hogy árulkodik-e az ily módon történő elválasztással keletkezett adat – a ragozott igék aránya a beszélőkről, s azok társadalmi helyzetéről.
A kvalitatív adat keletkezésének folyamatában először nem megszámolható. Az előzetes megfigyelői döntés, hogy egyáltalán „értelmes” esetünkben a szövegben előforduló ige ragozását figyelnünk. Ebben a döntésben van előzetes hipotézis arról, hogy ez az elválasztás beszédes lesz.

De miután ez a döntés megszületett megszámolhatóvá válik a különbözőképpen ragozott ige. S a későbbi számlálás majd megerősíti, vagy elveti azt, hogy e kutatásba behozott szempont, elárul e valamit a beszélő valóságáról. Már ekkor, s a későbbi kutatásokban is változónak tekintettük az első személyben megfogalmazott és harmadik személyben megfogalmazott igék gyakoriságát. E változót felhasználtuk arra, hogy megnézzük, hol vannak a vizsgált szervezetnél azok a problémák – beszédtémák, - ahol a beszédmód utalhat egy olyan problémára, amit a beszélő leír ugyan, de nem tud kielégítően kezelni. S azért merjük ezt gondolni, mert a problémák kezeléséhez nincs elég első személyű ige a beszédben. A kutatásokban az itt bemutatott proaktív magatartást és reaktív ellentétpárját kerestük.

Ahol a téma és a P/R arány indokolta, ott elválasztottuk

• a környezetében cselekvő, kezdeményező, a cselekvését korrigáló, majd újra cselekvő proaktív, a környezetben a környezetre ható magatartást bemutató szövegrészeket. Ezeket proaktivitást bemutató szövegeknek nevezzük. Ezekben a szövegrészekben sok az első személyben használt ige,
• ezek reaktív ellentététől, azoktól a szövegelemektől, ahol a szövegek a környezet hatásairól szólnak, a cselekvések nem a beszélő cselekvéseit, hanem mások cselekvéseit mutatják be, s azt, hogy e mások cselekvése hogyan hat a beszélőre, a beszélő egységére. Ezeket reaktivitást bemutató szövegeknek nevezzük. Ezekben a szövegrészekben sok a harmadik személyben használt ige,

A kiemeléssel elkülönített beszédmóddal megkülönböztettük azokat az ágens állapotokat, amelyekkel a beszélő a környezetet leíró módon működik, azoktól az állapotoktól, amelyekben a környezetet alakító cselekvő módon működik.

Az így elkülönített igehasználati módok megszámolhatók, átlagolhatók, megállapítható, hogy egyes személyek milyen arányban használják ezeket, s az is megállapítható, hogy egy-egy céges területen, témáról beszélve mennyire proaktív és reaktív beszédet, s ezzel bemutatott kognitív realitást találunk.

Azt még nem tudjuk, hogy itt személyiségvonásra,vagy csoport jellemzőre, vagy valami másra utaló jelet találtunk. Hamarosan ezzel folytatjuk.

Forrás

• Domschitz Mátyás: A szervezet, mint holon. In.: Demeter Márton (szerk.) Konstruált világok. A jelenségek kommunikatív leírása. Typotex kiadó. 2014, Budapest.
• Ehmann Bea: A szöveg mélyén. A pszichológiai tartalomelemzés. Új Mandátum, Budapest, 2002.)

Képek

• http://www.protocolplc.co.uk/proactivity.html